Név:
Jelszó:

Victor Moses (13)

 

Teljes név: Victor Moses
Született 1990. december 12. - Lagos, Nigéria
Átigazolás 2012. augusztus 23.
Ára Ł 8.63 millió
Régi klubok: Crystal Palace (2007-10), Wigan Athletic (2010-12), Liverpool (2013-14, kölcsönben), Stoke City (2014-15, kölcsönben), West Ham (2015-16, kölcsönben)

Moses utolsó meccse a Wigan színeiben pont a Kékek ellen volt, ahol is 2-0-ra kikaptak, ám a Chelsea vezetőségének szemét megragadta a nigériai szélső játéka, így később le is szerződtették. A válogatott játékos a Crystal akadémiájáról származik, ahol 2007-ben debütálhatott. Miután teljesítményével kiemelkedett a Ligabajnokságban, 2010 januárjában a Wigan csapatához került, nem sokkal azután, hogy a Crystal Palacenak anyagi gondjaik támadtak. Moses hamar megszokta a PL ritmusát. A Wigan színeiben 74 mérkőzésen szerepelt

2012 augusztusában a padon maradt az Atletico Madridtól elszenvedett 4-1-es Szuperkupa-vereség alkalmával, ám később, a QPR és a Stoke ellen már győztes mérkőzésen állt be. Első kezdésére a Ligakupában került sor, a Wolves ellen 6-0-ra megnyert meccs alkalmával, ahol megszerezte első gólját is. Egy héttel később nemzetközi porondon is debütált, kezdőként, a FC Nordsjaelland ellen 4-0-ra megnyert BL csoportmeccsen, ahol Hazard cserélte le őt a második félidő közepén. Később csereként ismét kivette a részét a Manchester United elleni 5-4-es Ligakupasiker alkalmával, majd három nappal később már kezdőként számítottak rá a bajnokságban, a Swansea ellen. Négy nappal később ő juttatta tovább a csapatot a BL-ben a Shakhtar ellen, majd a szezon második felében az EL-ben is betalált, a negyeddöntő mindkét fordulójában a Rubin Kazan ellen. Mosesnek az FA-Kupában is voltak fontos találatai, mielőtt elutazott a nigériai kerettel a 2013-as Afrikai Nemzetek Kupájára - amit meg is nyert a csapat, 1994 óta először.

Eto'o és Willian érkezésével José Mourinho szűkítette keretét, aminek Moses lett az áldozata, és az átigazolási szezon utolsó napján kölcsönbe került a Liverpoolhoz. Kilencszer kezdett és tizenháromszor lépett csereként pályára, ami alatt két gólt szerzett. A következő szezon a Stokeban töltötte, ahol 23 meccsen 4 gólt szerzett. Habár sérülések hátráltatták, egy igen sikeres szezont tudhat maga mögött, hisz a Stoke az előkelő kilencedik helyen végzett.

2015 szeptemberében újabb ötéves szerződést kötött a Kékekkel, és bejelentették, hogy a követekző szezont a West Ham csapatában tölti kölcsönben.

Moses ifiként Anglia utánpótlás-válogatottjában szerepelt, ám később úgy döntött, hogy felnőttként Nigéria válogatottját szeretné képviselni. 2014-ben csapata mindhárom mérkőzésén szerepelt a VB-n.

 

 

 




    1.Chelsea31+4075
    2.Tottenham31+4268
    3.Liverpool 32+2863
    4.Man City31+2561
    5.Man Utd30+2257



 
Costa18 1710-
Hazard14 1400-
Pedro11 740-
Willian620-
Alonso500-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó