Név:
Jelszó:

Jamal Blackman (27)

 

Teljes név: Jamal Clint-Ross Blackman
Született 1993. október 27., Croydon, Anglia
Átigazolás 2006
Ára -
Régi klubok: Middlesbrough (2014-15, kölcsönben), Östersunds (2016, kölcsönben)

A 198 cm-es kapus még 2006-ban csatlakozott a Chelsea Akadémia U13-as csapatához, ahol egészen az angol utánpótlás válogatott szintjéig fejlődött. Tagja volt a 2011/12-es fiatalok FA-Kupáját megnyerő csapatnak, ahol egy döntő pillanatban büntetőt hárított.

A 2011/12-es szezonban 19-szer szerepelt a fiatalok között, illetve 11 alkalommal a tartalékok között. A 2012-es évben pedig részt vett a felnőtt csapat amerikai felkészülési túrnéján. A következő szezonban ő volt a tartalékok első számú hálóőre, majd ugyancsak részt vett a felnőttek amerikai és ázsiai felkészülésében 2013-ban, eltöltve 45 percet a pályán Bangkokban, Jakartában és Washingtonban - kapott gól nélkül.

A 2013/14-es szezonban részese volt az utánpótlás PL-győzelemnek, ahol mind az elődöntőn és a döntőn is védett. Előzőn két fontos bűntetőt is megfogott a tizenegyespárbaj alkalmával a Manchester City tartalékok ellen.

2014 júniusában új, négyéves szerződést kötött a klubbal, majd kölcsönbe ment a Middlesbrough csapatába, ahol végre debütálhatott a profik között. Itt esett meg vele, hogy részt vehetett az angol labdarúgás történelmének eddig legtöbb találattal járó büntetőpárbajában: a Ligakupában a Liverpool ellen 14-13-as arányban maradtak alul, ám Jamal megfogott egy büntetőt, illetve értékesített is egyet.

Miután Mark Schwarzer távozott a klubtól 2015 januárjában, Jamal visszakerült a klubhoz, mint harmadik számú kapus. Ám Marco Amelia leigazolásával ismét kölcsönbe ment, most Svédországba.

A fiatal hálóőr a válogatott is jól szerepel, megfordult már az U16-os, U17-es, U18-as és U19-es korosztályban is, 2014-ben pedig meghívót kapott az U21-es keretbe is.

 

 

 




    1.Chelsea31+4075
    2.Tottenham31+4268
    3.Liverpool 32+2863
    4.Man City31+2561
    5.Man Utd30+2257



 
Costa18 1710-
Hazard14 1400-
Pedro11 740-
Willian620-
Alonso500-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó