Szóval: Makelele egy és utánozhatatlan, ez tény és való, az is marad. Mikel viszont jelenleg tökéletesen látja el a szűrőpozíciót a Chelseaben.DjNeo92 írta:valamilyen szinten igazad/igazatok van csak azért az ő nevét mondtam mert Mikel is hasonló(hangsúlyozom hasonló és nem ugyanolyan) stílusban játszik. Essien sokkal inkább támadóbb és Mikel ennek ellenkezője védekezőbb felfogásban játszik.de HA mondjuk 10 évig ilyen teljesítményt nyújtana vagy még talán jobbat Mikel(persze nálunk) mint idáig a szezonban kíváncsi lennék hogy megváltozna-e a véleményed/véleményetek.Dani1905 írta: Szerintem Makehoz nem lehet hasonlítani senkit ahogy már előttem sokan megírták ő egy poszt volt nincs még egy ilyen ember és nem is lesz
Az alapvető különbség Essien és Mikel közt nem is igazán az, hogy mennyire támadó felfogásúak, hiszen Mikel eredeti posztja is támadó középpályás. Essien pedig egy gépállat, valami erőmű vagy mozdony, nem tudom, de mindenhol ott van. Mikel sokkal kisebb területen mozog a pálya hosszában. Míg a ghánai főleg az erejét és gyorsaságát használja, addig a mostani Mikel tényleg jobban hasonlít Makeleléhez, mivel már nem erőből, hanem észből dolgozik. Make emellett persze hihetetlen eleganciával tette azt, ami a dolga volt, de ha Mikel steady nyújtja azt, amit úgy látszik, hogy nyújt, akkor felérhet Make szintjére. Eddig nagyon jó szezont fut. Reméljük jövőre sem lesz rosszabb.