ZenZo írta:Vazze ezt a Csabo gyereket olvasva az az érzésem, mint tavaly Bilhával (bocs Bilha de tényleg). Ballack tegnap igenis jól játszott, és nálam (is) MOTM simán. Sajnos a meccs x lett, de igen, az van, hogy tegnap is olyan kerettel álltunk fel, hogy csak találgatni lehetett, ki lő majd gólt, mert istenigazából senkiben nincs benne, hogy bármikor betalálhat, talán egyedül Ballackra lehetett volna bizton fogadni, mert amióta visszatért, elég jó arányban áll meccs/lőtt gólok tekintetében. Anelka meg betalált, de hogy a teljesítménye jó vagy afölötti lenne, számomra túlzás. Tegnap is kb. kétszer 30 percig labdába is alig ért. Kb annyi, mint Seva. A gólon kívül párszor lesen ragadt (igaz egyszer nem, de akkor már csak úgy elvből megállították), és ennyi. A Pompey meg elég jól játszott, más kérdés, hogy a góljuk les volt, más kérdés, hogy lőttek egy kapufát, bár ezzel szemben ott áll Ballack gólvonalról mentett fejese. Volt még egy vitatott kezezés szitu, ami egyébként tényleg kéz volt Belletti részéről, csak arról nem beszél senki - és van egy olyan érzésem, hogy a bíró is ezért nem fújta be, hogy előtte Baros szintén kézzel vette le a labdát. Ja, és még egy apró tény: kedves Pompey barátunk, Pamarot Ballack lekönyökléséért kaphatott volna valami piros lapot a 60. percben, és akkor azért ők egyel kevesebben vannak fél órára... Essiennek vagy Mikelnek ezért két pirosat is adtak volna...
Premier League
-
- Hozzászólások: 773
- Csatlakozott: 2005. december 19., hétfő 15:07
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Tartózkodási hely: Ausztrália
Re: Premier League
Birth, CHELSEA, Death
- Megyó
- Moderátor
- Hozzászólások: 3266
- Csatlakozott: 2006. április 28., péntek 20:09
- Kedvenc exjátékos: Jesper Gronkjaer
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
nincs baj, de tavaly soha nem játszott ilyen jol Ballack mint pl most vagy akármelyik meccsén amiota visszatért. golokat néha akkor is szerzett, de nagyon darabos volt és kedvetlen. ez egy másik ember és én is más szemléletmodban itélem meg ennek következtében. amiota ujra egészséges a legjobb középpályásunk magasan....ZenZo írta:Vazze ezt a Csabo gyereket olvasva az az érzésem, mint tavaly Bilhával (bocs Bilha de tényleg)
-
- Hozzászólások: 80
- Csatlakozott: 2008. január 26., szombat 13:44
- Kedvenc játékos: Lampard
- Tartózkodási hely: Erdély
Re: Premier League
Nem tom mit esztek a Ballackba tegnap ez volt: Ballack lő fölé . Egész mérkőzésen idegesített...legalább cserélték volna le ahelyett, hogy ott kötözgetik, mert csak az időt sajnáltam tőle.ZenZo írta:Vazze ezt a Csabo gyereket olvasva az az érzésem, mint tavaly Bilhával (bocs Bilha de tényleg). Ballack tegnap igenis jól játszott, és nálam (is) MOTM simán. Sajnos a meccs x lett, de igen, az van, hogy tegnap is olyan kerettel álltunk fel, hogy csak találgatni lehetett, ki lő majd gólt, mert istenigazából senkiben nincs benne, hogy bármikor betalálhat, talán egyedül Ballackra lehetett volna bizton fogadni, mert amióta visszatért, elég jó arányban áll meccs/lőtt gólok tekintetében. Anelka meg betalált, de hogy a teljesítménye jó vagy afölötti lenne, számomra túlzás. Tegnap is kb. kétszer 30 percig labdába is alig ért. Kb annyi, mint Seva. A gólon kívül párszor lesen ragadt (igaz egyszer nem, de akkor már csak úgy elvből megállították), és ennyi. A Pompey meg elég jól játszott, más kérdés, hogy a góljuk les volt, más kérdés, hogy lőttek egy kapufát, bár ezzel szemben ott áll Ballack gólvonalról mentett fejese. Volt még egy vitatott kezezés szitu, ami egyébként tényleg kéz volt Belletti részéről, csak arról nem beszél senki - és van egy olyan érzésem, hogy a bíró is ezért nem fújta be, hogy előtte Baros szintén kézzel vette le a labdát. Ja, és még egy apró tény: kedves Pompey barátunk, Pamarot Ballack lekönyökléséért kaphatott volna valami piros lapot a 60. percben, és akkor azért ők egyel kevesebben vannak fél órára... Essiennek vagy Mikelnek ezért két pirosat is adtak volna...
Az én szemembe ezen a meccsen Ballack 0 volt és ezért nem is osztályzom ezt a meccset.
COME ON CHELSEA!
- ZenZo
- Hozzászólások: 7579
- Csatlakozott: 2006. augusztus 26., szombat 17:00
- Tartózkodási hely: Jászberény
Re: Premier League
Vazze ezt a Csabo gyereket olvasva az az érzésem, mint tavaly Bilhával (bocs Bilha de tényleg). Ballack tegnap igenis jól játszott, és nálam (is) MOTM simán. Sajnos a meccs x lett, de igen, az van, hogy tegnap is olyan kerettel álltunk fel, hogy csak találgatni lehetett, ki lő majd gólt, mert istenigazából senkiben nincs benne, hogy bármikor betalálhat, talán egyedül Ballackra lehetett volna bizton fogadni, mert amióta visszatért, elég jó arányban áll meccs/lőtt gólok tekintetében. Anelka meg betalált, de hogy a teljesítménye jó vagy afölötti lenne, számomra túlzás. Tegnap is kb. kétszer 30 percig labdába is alig ért. Kb annyi, mint Seva. A gólon kívül párszor lesen ragadt (igaz egyszer nem, de akkor már csak úgy elvből megállították), és ennyi. A Pompey meg elég jól játszott, más kérdés, hogy a góljuk les volt, más kérdés, hogy lőttek egy kapufát, bár ezzel szemben ott áll Ballack gólvonalról mentett fejese. Volt még egy vitatott kezezés szitu, ami egyébként tényleg kéz volt Belletti részéről, csak arról nem beszél senki - és van egy olyan érzésem, hogy a bíró is ezért nem fújta be, hogy előtte Baros szintén kézzel vette le a labdát. Ja, és még egy apró tény: kedves Pompey barátunk, Pamarot Ballack lekönyökléséért kaphatott volna valami piros lapot a 60. percben, és akkor azért ők egyel kevesebben vannak fél órára... Essiennek vagy Mikelnek ezért két pirosat is adtak volna...
-- We'll keep the Blue Flag flying high!!! --
-
- Hozzászólások: 892
- Csatlakozott: 2006. június 29., csütörtök 22:27
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Kedvenc exjátékos: Marcel Desailly
Re: Premier League
Hát előbb hozni kell a saját meccseinket és utánna számolhatunk, és sajnos nem engedhetünk meg ilyen döntetleneket se ,mert elszakadunk.Most a Pool ellen fog eldőlni szerintem,hogy van-e még esélyünk a bajnoki címre...
- kicsipest
- Hozzászólások: 348
- Csatlakozott: 2006. január 7., szombat 13:24
- Kedvenc exjátékos: Zola
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
Az Arsenal se verhetetlen és kaptak ők már ki az Emirates-ben is (tavaly Arsenal-West Ham 0-1). Nem is a 'Pool lesz az aki idén ott nyerni fog, de szerintem elég ha x-re hoznak pár "tuti"meccsett (lásd Birmingham). Otthon meg kell őket verni (a MU-val együtt) és kész! Más alternatíva nincs, de addig az ilyen meccseket, mint a Portsmouth be kellene tudni húzni. Abban teljesen igazatok van, hogyha ezek a mérkőzések nincsenek meg akkor annak a két derbinek már mindegy mi lesz a vége. Tapadni kell, lihegni a nyakukon és akkor ők is hibáznak! Abban azért bízok, hogy a végéig harcba leszünk az aranyért és ha esetleg sikerül, akkor az óriási bravúr lenne látva a 3 csapat bajnoki formáját.
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
A Mu az arse-ot és a poolt otthon fogadja, ez nekik nagy előny. Az arse-hoz megy a pool, és hát az emirates-ben még veretlenek. Meg hát ebben a poolban nem lehet bízni, csak ellenünk szedik össze magukat.emsanya írta:Én se hiszem el, hogy az arsenal végig fogja ezt bírni...azért játszik még a Pool-al, velünk, meg a MU-val idegenben...sztem komoly pontokat fognak veszíteni...
GO BLUES!
Re: Premier League
Én se hiszem el, hogy az arsenal végig fogja ezt bírni...azért játszik még a Pool-al, velünk, meg a MU-val idegenben...sztem komoly pontokat fognak veszíteni...
Re: Premier League
érdekes gondolatok ! bár nekem 1 kicsit utopisztikus azok a felvetések,hogy mi lesz akkor ha mindenki egészséges és nem haknizik valamilyen válogaott tornán illetve nincs eltiltva eggyelöre lassan 2 éve hogy valakinek mindig gipszbe van a lába ! tehát jó ez a bööö (nincs hosszú ööm) keret !!
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
A bőség zavara lesz, csak találjuk meg a megfelelő formációt és csapatot. Szerintem a Kalou, Anelka, Drogba csatársort alapból azért nem vállalja be Grant. Joey-t is nehéz lesz kihagyni, de a középpályán sem egyszerűbb a helyzet. Ha Lamps jó formába lendül, akkor ott is dönteni kell. SWP-re se lehet panasz, Essien meg túl jó ahhoz, hogy csak védekezzen...ez nagy kihívás lesz, úgy megoldani ezt, hogy a csapat érdekét elfogadja mindenki.
GO BLUES!
- Zsoca
- Hozzászólások: 6182
- Csatlakozott: 2006. augusztus 21., hétfő 14:28
- Kedvenc játékos: Michael Essien
- Kedvenc exjátékos: Claude Makelele Joe Cole
- Tartózkodási hely: Pécs
- Kapcsolat:
Re: Premier League
Igen, én is szélső posztra gondoltam, mert nem valószínű hogy átállunk 4-4-2re.
Amúgy bocs, csak reagáltam arra amit írtál. A hiányzók közül most én Mikelt és Essient tenném be, Makelele és SWP helyett, és Kalou Malouda helyett(persze most Anelkát ne nézzük hogy épp hol van).
Makelele-t lehet hiba kivenni, ezt jobban át kell gondolni.
Persze ez az egész csak elmélet, majd akkor lesz realitás amikor vége lesz az Afrika Kupának.
Amúgy bocs, csak reagáltam arra amit írtál. A hiányzók közül most én Mikelt és Essient tenném be, Makelele és SWP helyett, és Kalou Malouda helyett(persze most Anelkát ne nézzük hogy épp hol van).
Makelele-t lehet hiba kivenni, ezt jobban át kell gondolni.
Persze ez az egész csak elmélet, majd akkor lesz realitás amikor vége lesz az Afrika Kupának.
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
Írhattam volna mindenkit, aki most hiányzik, Essient, Kalout, Mikelt is.Zsoca87 írta:Én úgy látom, hogy Kdako által felsorolt játékosok közül egyedül Drogba visszatérése viszi előrébb a csapatot, Terry-t és Lampard-ot már kitárgyaltuk, vannak most náluk jobbak is a posztjaikon, Shevától meg nem tudom vár-e még valaki csodát. Kreatív, gólerős szélső kell ide, más nem.
Kiváncsi leszek, h Anelka padozik-e majd ha Drogba visszajön, vagy vhogy berakják a kezdőbe... Erre nagyon kiváncsi vagyok.
Sevától meg nem csodát várok, csak azt, hogy hozza amit tud. Pl. tegnap ha ő áll be Pizarro helyett biztos, hogy összehozott volna pár veszélyes helyzetet.
Anelka-Drogba játszhat együtt, kimarad Malouda, és valaki többet fog védekezni a kp-n. Mondjuk Mikel vagy Essien. Anelka úgyis jól indul a szélről.
GO BLUES!
- Zsoca
- Hozzászólások: 6182
- Csatlakozott: 2006. augusztus 21., hétfő 14:28
- Kedvenc játékos: Michael Essien
- Kedvenc exjátékos: Claude Makelele Joe Cole
- Tartózkodási hely: Pécs
- Kapcsolat:
Re: Premier League
Én úgy látom, hogy Kdako által felsorolt játékosok közül egyedül Drogba visszatérése viszi előrébb a csapatot, Terry-t és Lampard-ot már kitárgyaltuk, vannak most náluk jobbak is a posztjaikon, Shevától meg nem tudom vár-e még valaki csodát. Kreatív, gólerős szélső kell ide, más nem.
Kiváncsi leszek, h Anelka padozik-e majd ha Drogba visszajön, vagy vhogy berakják a kezdőbe... Erre nagyon kiváncsi vagyok.
Kiváncsi leszek, h Anelka padozik-e majd ha Drogba visszajön, vagy vhogy berakják a kezdőbe... Erre nagyon kiváncsi vagyok.
-
- Site Admin
- Hozzászólások: 6535
- Csatlakozott: 2005. december 16., péntek 22:06
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
Mint írtam már többször, az idei Chelsea egyik erénye, hogy nem tudod, éppen ki lesz, aki gólt lő, aki vezér lesz, aki kiválót nyújt, aki ezzel megmenti a csapatot. Ha csak 1-2 ember van ilyen, akkor szenvedve is, de nyerhetünk, ha több, akkor jobb játékkal, de ilyenkor is elég egy hiba, és bukik minden. Ez az erény mellett óriási hátrány is, mert kiegyensúlyozatlanságot eredményez. Arra gondolok, hogy például SWP az elmúlt egy hónapban lőtt győztes gólt is, mert játszott szürkébben is. Joey szerzett három fontos, győztes gólt, de volt, hogy eltűnt. Stb.Csabo írta:Amugy nem véletlenül tettem fel magamnak meccsközben az a kérdést:
" A MU-nak van egy Ronaldoja.Nekünk ki van?"
Sajnos a választ már selytettem: "Senki".
Egyszerűen nincs akibe azt lehet látni, hogy gólt fog most szerezni.
Joe Cole nagyon jó, de még kellene egy szélső mondjuk a Quaresma na benne látnám.
A bajnoki cím meglehet, bár már november óta arra várunk, hogy az Arse kipukkadjon, de eddig nem történt meg. Kiváncsi leszek, hogy mennyit dob majd rajtunk, ha Terry, Lamps, Drogba, Seva visszatér.
Nekünk a három hazai rangadó mellett még ugyanolyan fontos, hogy mit érünk el a középcsapatok ellen, mert szinte mindegyikhez idegenbe megyünk (Everton, tottenham, man city, west ham). És a pompey meccsből kiindulva egyik sem lesz egyszerű...
Ja, és Quaresma, akit itt sokan messiásként várnak. Nos, nekem nem hiányzik, ugyanolyan lenne, mint Malouda. Nem ő kell ide.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kdako 2008. február 3., vasárnap 13:13-kor.
GO BLUES!
Re: Premier League
Csabo írta:Én is úgy érzem, hogy még meglehet a bajnoki cím! Egyszerűen nem hiszem, hogy az Arsenal kibirja szezon végéig csúcsformában. A MU-nak is lessz még pár kemény meccse.
Amugy nem véletlenül tettem fel magamnak meccsközben az a kérdést:
" A MU-nak van egy Ronaldoja.Nekünk ki van?"
Sajnos a választ már selytettem: "Senki".
Egyszerűen nincs akibe azt lehet látni, hogy gólt fog most szerezni.
Joe Cole nagyon jó, de még kellene egy szélső mondjuk a Quaresma na benne látnám.
Ha mi (Chelsea fanok) azt gondoljuk, hogy meglehet a bajnoki cím, akkor mit gondolnak az MU meg Arsenal fanok
Én már egy ideje úgy látom ( a Grand Slam vasárnap óta ), hogy hiába voltunk mi ott a nyakukon, nemvagyunk idén olyan erős csapat, hogy bajnokságot tudjunk nyerni...
Ez köszönhető a sérülésenek ( az Afrika kupának azért nem mert, nem most dőlt el a MI RÉSZÜNKRŐL a bajnokság ). De most sokkal sokkal sokkal jobban szeretem a csapatot mint valaha, mert BÜSZKE vagyok rájuk. Büszke vagyok, hogy Chelseas vagyok. Egy olyan csapattal ami szinte minden meccsen változik olyan teljesítményt hozunk elő, hogy 9 győzelem sorozatban ?? Halloood . Annyira akarnak a fiúk, ez annyira jó. Hiába mondja a sok kretén, hogy " jajj hadjuk már sérülés, afrika kupa nemkell erre fogni mindent ". Nemérdekel Arsenalban ien sérüléshullám lenne most az UEFA kupás helyeken küzdene vhol... MU nembiztos sztem ott SAF rendbevágná őket
Quaresma meg olyan, hogy azt veszi mindenki, hogyha átjönne akkor úgy játszana mint Portóban. Na ez az ami neccessé tenné az ő leigazolását. HA úgy játszana, akkor igen...
Deee én Quaresmát nemtartom olyan játékosnak mint Ronaldot, hogy meccseket tud eldönteni. Asszem legutóbb a Pool ellen láttam a BL-be, de nemvolt jó.
http://youtube.com/watch?v=QC8yi8lrFJA
Itt egy vidi 07/08-as Quaresma VS Ronaldo
Összehasonlítás... döntsd el amit ellehet ez alapján Csabo
- DjNeo92
- Hozzászólások: 1201
- Csatlakozott: 2008. január 11., péntek 22:04
- Kedvenc játékos: Terry_Mikel
- Kedvenc exjátékos: Zola_Gullit
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
Szerintem csak akkor van esélyünk a bajnoki címre ha megverjük az Arsenal Manchester Liverpool triót hazai pályán!És nem lesz ennyi sérült!!!
- Megyó
- Moderátor
- Hozzászólások: 3266
- Csatlakozott: 2006. április 28., péntek 20:09
- Kedvenc exjátékos: Jesper Gronkjaer
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
igen, amikor volt az átig időszak az emberek nagy része a szélső posztban látta a gyenge játék okát.Csabo írta:Én is úgy érzem, hogy még meglehet a bajnoki cím! Egyszerűen nem hiszem, hogy az Arsenal kibirja szezon végéig csúcsformában. A MU-nak is lessz még pár kemény meccse.
Amugy nem véletlenül tettem fel magamnak meccsközben az a kérdést:
" A MU-nak van egy Ronaldoja.Nekünk ki van?"
Sajnos a választ már selytettem: "Senki".
Egyszerűen nincs akibe azt lehet látni, hogy gólt fog most szerezni.
Joe Cole nagyon jó, de még kellene egy szélső mondjuk a Quaresma na benne látnám.
elég csak megnézni hogy a többi 2-2 posztra hány játékosunk van: pl KK 6, csatár 6, belső védő 5
erre szélső posztra van 3, és Kalou helyébe qrva dühös lennék, hogy csatár létére szélső posztra kényszerül, erre vesznek a nyakára egy csatárt...., bár remélhetőleg nem KAlou issza meg a levét Anelka érkezésének hanem pizza és seva
- Megyó
- Moderátor
- Hozzászólások: 3266
- Csatlakozott: 2006. április 28., péntek 20:09
- Kedvenc exjátékos: Jesper Gronkjaer
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Premier League
ezzel egyet értekemsanya írta: Meg az oké, hogy vannak jó helyetteseik a hiányzóknak, azért 8 ember, az 8 ember...azért megnézném a MU mire menne, ha hiányozna tőlük(próbálom a posztokon vagy játék minőségben a chelsea-hez igazítani ) : Ferdinand(Terry), Carrick(Lampard), C. Ronaldo(Drogba), Hargraves (Essien), Scholes(Mikel), Nani v. Giggs(Kalou), Saha(Shevcsenko)...tudom ez csak "ha", de érdekes lenne...
meg az Anelkas résszel is , Anelka összehasonlithatatlan a többi csatárunkkal, Drogbat kivéve...andyslacker írta: Anelka eddig szerintem iszonyatosan jó, csatár létére a mezőnymunkája szerintem kimagasló és elképesztő, ahogy meg tudja tartani és játszani a labdákat...Érzi a kaput és nem látszik egyáltalán rajta, hogy alig néhány meccs óta van csak nálunk...Örülök Ballack formajavulásának is, ég és föld tavalyhoz képest. Maradjon is így.
-
- Hozzászólások: 80
- Csatlakozott: 2008. január 26., szombat 13:44
- Kedvenc játékos: Lampard
- Tartózkodási hely: Erdély
Re: Premier League
Én is úgy érzem, hogy még meglehet a bajnoki cím! Egyszerűen nem hiszem, hogy az Arsenal kibirja szezon végéig csúcsformában. A MU-nak is lessz még pár kemény meccse.
Amugy nem véletlenül tettem fel magamnak meccsközben az a kérdést:
" A MU-nak van egy Ronaldoja.Nekünk ki van?"
Sajnos a választ már selytettem: "Senki".
Egyszerűen nincs akibe azt lehet látni, hogy gólt fog most szerezni.
Joe Cole nagyon jó, de még kellene egy szélső mondjuk a Quaresma na benne látnám.
Amugy nem véletlenül tettem fel magamnak meccsközben az a kérdést:
" A MU-nak van egy Ronaldoja.Nekünk ki van?"
Sajnos a választ már selytettem: "Senki".
Egyszerűen nincs akibe azt lehet látni, hogy gólt fog most szerezni.
Joe Cole nagyon jó, de még kellene egy szélső mondjuk a Quaresma na benne látnám.
COME ON CHELSEA!
-
- Hozzászólások: 773
- Csatlakozott: 2005. december 19., hétfő 15:07
- Kedvenc játékos: Frank Lampard
- Tartózkodási hely: Ausztrália
Re: Premier League
Nekem személy szerint a játékfelfogással semmi gondom nem volt tegnap, a helyzetkihasználásunk viszont fel kell, hogy javuljon...Végre láttam néhány távoli lövést, vagy legalábbis kísérletet, mégha elég ezek veszélytelenek is voltak most.
Szerintem az elmúlt pár meccsen már sokkal markánsabb a felfogásbeli különbség, mint mondjuk december környékén, amikor rendesen dadogtak a támadásaink. Amiben a manure és az arse jobb per pillanat, az annyi, hogy ők percek leforgása alatt tudják demoralizálni az ellenfeleket. Rúgnak egy gólt és rögtön utána nagyon megnyomják a tempót és berámolnak még egyet...Mi sajnos még hajlamosak vagyunk visszavenni a tempóból a vezetés megszerzése után, mégha nem is annyira drasztikusan, mint tavaly.
Van még tizenvalahány meccs hátra kupával, BL-lel megspékelve a riválisoknak is, úgyhogy nem lehetetlen, én még hiszek a csodákban.
Anelka eddig szerintem iszonyatosan jó, csatár létére a mezőnymunkája szerintem kimagasló és elképesztő, ahogy meg tudja tartani és játszani a labdákat...Érzi a kaput és nem látszik egyáltalán rajta, hogy alig néhány meccs óta van csak nálunk...Örülök Ballack formajavulásának is, ég és föld tavalyhoz képest. Maradjon is így.
Keep the faith.