bizonyos ellenfelek ellen/bizonyos esetekben nyilvan lehet mukodokepes felallas. nem vitatom.ZenZo írta:Jó, úgy látom nem tudlak meggyőzni, hogy ez működőképes felállás is lehet, de igazából nem is akarlak. Mindent lehet a másik oldalról is nézni, és mindent be lehet bizonyítani, ugyanazzal a mondattal akár az ellenkezőjét is. Mivel épp ezen okból kifolyólag vitázhatnánk itt napestig, részemről amit akartam, elmondtam, ennyi. Az okfejtésed elfogadom, mert legalább annyira helytálló, mint az én érvelésem. Abban pedig úgyis megegyezhetünk, hogy ilyet a Chelseatől nagyon ritkán/soha nem fogunk látni. De annyit hozzáfűznék még, hogy három csatárunk van, akikből kettővel inkább lehetne ezt játszatni, mint az angolos felívelgetős játékot. Drogba az meg Drogba, per pillanat a világ egyik legjobbja. Ennyi.
de szerintem altalaban nem az, vannak jobb alternativak.
es a chelseanel amugyis hianyzik hozza egy klasszis iranyito a csatarok moge.