Szerintem az egész a történelemre vezethető vissza. Míg az olaszok, könnyedén megéltek a gazdag földből, és nem igazán pusztított náluk sem tatár sem török, addig a székely meg a magyar hiába dolgozott meg keservesen a nem igazán jó termőföldön(főleg a székely), néhány éven belül jött egy háború, a férfiak megint mehettek háborúzni, és így otthon kellett hagyni a gazdaságot az asszonyokra, és a gyerekekre, akik nyilván nem tudták ugyanúgy művelni azt mint a férfiak. És amikor a férfiak hazaértek, ha hazaértek, folytathatták jó néhány lépésről visszább a dolgukat, mind ahogy itt hagyták. Közben az olaszok a plusz megtermelt terményekből, finanszírozhatták a művészeteket, így a kultúrájuk is gyorsabban fejlődhetett. Nem beszélve arról, hogy maradt idejük a pihenésre is.Hawaii írta:Teljes mértékben egyetértek!rafanadal írta:Egyetértek az előttem szólókkal, de én egy más szemszögből is kitérnék rá: nekem a kedvencem az egészben az, hogy már az iskolai tankönyv is panaszkodni tanítja a magyar embert. Most nem belekötni akarok én a magyarba és ráhúzni egy sémát mindenkire, mert van kivétel is, de itt keleten (értsd kevésbé fejlett és modern országok, mint például Mo., Románia, Ukrajna, Moldova, Bulgária - innen vannak tapasztalataim) az az általános felfogás, hogy mindent nézzünk negatívan, panaszkodjunk és mindenben a rosszat lássuk. Maga a megfogalmazás is felháborító. Hány követendő példa, tanács vagy épp bármi pozitívum, megoldás a probléma van beleírva? Egy se. A kritika viszont hangosan kiemelve. Épp csak azt nem mondták az oldal alján összegzésben, hogy minden szar. Szerintem ez az egyik lényeges különbség kelet és a mai modern nyugat felfogása között: amíg nyugaton az ember egy helyzetet elemez és ha hibát talál benne, akkor arra elkezd megoldást keresni, addig a keleti ember ugyan azt az időt amíg a nyugati megoldást talál rá, elpazarolja panaszkodásra és sóvárgásra a jobb élet iránt. De ezek után már meg sem lepődöm ha a tankönyvek által is ezt a gondolkodásmódot kódoljuk bele a fiatalokba.
Nincsen amúgy bajom a magyar emberekkel, de rohadtul idegesít ez az állandó pesszimizmus. Egyszer megkérdeztek egy holland házaspárt, akik a Szigetre jöttek, hogy mit gondolnak rólunk, és azt emelték ki, hogy mérhetetlenül pesszimisták vagyunk, és hogy nem úgy állunk hozzá a legtöbb dologhoz, ahogy kellene, illetve még azt, hogy hiányzik belőlünk az összetartás, nagyon széthúzó nép vagyunk.
Lehet, hogy nem passzol ide, de amikor voltam kint Olaszországban teljesen meglepett az ottani emberek felfogása. Kint az utcán vadidegen emberek leszólítanak és elkezdenek beszélgetni velem, mintha ezer éve cimborák lennénk. Ha bármilyen kérdésem volt, vagy útbaigazítást kértem, rögtön válaszoltak (jó, igaz, hogy utána pofáztak a semmiről még fél órát, bár én azt is élveztem). Aztán, amikor ugye hazaértem Magyarországra, akkor volt merszem megkérdezni, hogy a Déli pályaudvarról hogy jutok el a Nyugatiba. Olyan flegma válaszokat kaptam, hogy szóhoz se jutottam. Talán megszoktam az olaszok vendégszeretetét?! Hát utólag belegondolva, lehet, hogy nem kellett volna... Szóval csak azt akartam kihozni ebből az egészből, hogy az olaszok életszínvonala csupán egy nagyon minimálissal jobb a miénknél és mégis mindenhez baromi pozitívan állnak hozzá, sosem siránkoznak, és nagyon segítőkészek. Azt hiszem, volna mit tanulni tőlük. Az egész történetben nekem csak az volt a meglepő, hogy nekünk miért nem természetes dolog ez a fajta viselkedés, amit egy tőlünk pár száz kilométerre lévő ország tanúsít, szinte hasonló életszínvonal mellett??... Mindenesetre engem nagyon elgondolkoztatott.
Nem is csodálkozom, hogy pesszimista nép vagyunk. Ez valahogy a vérünkben van, belénk van táplálva. A történelem folyamán ivódott belénk. Nyaggatta már a magyart a török, a tatár, a német és még sorolhatnám. Jó néhány év kell még elteljen, hogy ez változzon.
Persze szerintem sem túl egészséges ez az életfilozófia.
(és hiába privát,látod,hogy feltörik így is és már nem ez az első eset).Onnantól kezdve,hogy a képeket (a magánszféráját) feltette netre,Ő cseszte el.Mindig akad 1-2 dilettáns aki megfogja próbálni feltörni,és sikerül is néha.