Tényleg kedvelem, és mondom ezt most úgy, hogy nem láttam róla átfogó védekező statisztikát, de szerintem csak azért lett az év játékosa, mert nagyon látványosak a megindulásai. Azért egy BTB középpályástól elvárnék életerős átlövéseket és önmagában a képességet amivel meglátja, felismeri és helyzetbe tudja hozni a társait.Szabi írta:Nem is elvárás tőle a gólok, gólpasszok halmozása, pontosan azt hozza Kova nálunk, amit megkívánnak tőle. Az már csak egy nem várt extra lenne a részéről, ha néha-néha betalálna. És valószínűleg mások is így vélekednek, hiszen akkor nem ő kapta volna az előző szezonban az Év játékosa díjat a csapatnál. Nekem a jelenlegi keretből talán ő a kedvenc játékosom, pedig mikor a Hazard-üzlet részeként kimentettük a Real-padjáról, annyira nem volt felhőtlen az örömöm. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy először mikor kölcsönbe került ide, mert akkor már sejthető volt, hogy egy nyárral később valamilyen formában részese lehet majd a számunkra fájdalmas transzfernek.Bubi írta:Kovacicról: Sokat fejlődött nálunk, vagy inkább elérte itt is a Madridi csúcsformáját. Sokat hozzátesz a védedkezéshez, sokat dolgozik és vannak nagyon látványos megindulásai, de nem tudom megfigyeltétek-e, hogy ezekből a megindulásokból javarészt semmi profitunk nincs. Egyszercsak elindul mint akit picsánrúgtak, elhúzza 2-3 középpályás mellett aztán odapasszolja a hozzá legközelebb álló emberhez...
Hiányoznak tőle a kulcspasszok, gólpasszok nameg a gólok. Ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok vele, minőségi játékos, valszeg majd Havertz vagy Mount pótolja ezt a hiányosságát.
Elhúzza 1-2-3 ember mellett, megnyílt a terület, hörög a közönség, kapkodnak az ellenfél játékosai, felülsz a székben, kitágul a pupillád, várod a varázslatot, a cseresznyét a tortáta, azt az utolsó mozzanatot amivel értelmet ad neki és megkoronázza azt amit előtte véghezvitt.....majd lepasszolja a tőle 5 méterre álló, nálánál semmivel sem jobb pozícióban tartózkodó Alonsonak. Te meg ülsz kifeszülve és nem tudod eldönteni, hogy most elismerően biccents vagy elküld a jó k. anyjába...
Egy kicsit olyan nekem mint azok a videók manapság, amiben a csajszi odalép a csávóhoz, összefogja a haját, letérdel elé majd lehajol és előveszi a távirányítót a fotel alól...
Ha nem Kanté lenne a párja hanem egy echte BTB kp akkor nem szólnék egy rossz szót sem.