kecske01 írta: ↑2024. április 25., csütörtök 10:20
Pityee írta: ↑2024. április 25., csütörtök 9:19“Enzo #Fernandez ma sérvműtéten fog átesni, mivel túl sok kellemetlenséget okoz számára a lágyéksérve, amivel hónapok óta együttél. A műtét úgy lett beütemezve, hogy Enzo mindenképp időben felépüljön és játszhasson a nyári Copa Américán az Egyesült Államokban.
Forrás: Hernán Castillo”
Tehát Enzo idén már nem játszik.
Nem is baj. Legyen kész a kövi szezonra. Utóbbi időben már nagyon nem ment neki a játék, December óta beinjekciózva játszik szerencsétlen.
Pihentetnèk, akit lehet, semmi tétje már a szezonnak. Sztem én is megkimelem az idegrendszerem a hétfői után és inkább csak az eredményeket nézem. Szomorú hogy zsinórban a második idényben jut el ide a csapat. Igaz, tavaly majdnem egy hónappal korábban lett tét nélküli a szezon (BL kiesés).
Kicsit visszatérve ahhoz a témához h Enzóval rossz volt a kp-nk, és Caicedo is rossznak tűnt mellett, míg nélküle megtáltosodott...
Nem lehet h egyszerűen a sérv miatt? Amúgy is csapágyasra volt járatva szerencsétlen, és gyak. sérülten játszott.
Lehet h nincs itt semmi baj,és jövőre újra a régi Enzót láthatjuk.
H Poch miért játszatta úgy is, az jó kérdés, ezt fel lehet róno neki...
Pityee írta: ↑2024. május 8., szerda 10:04“Manchester United and Chelsea sent Jadon Sancho and Ian Maatsen on loan to Borussia Dortmund in January.
Four months later they’re Champions League finalists”
Két barom csapat
Itt egyedül mi voltunk barmok. Sancho teljesítménye messze elmaradt az elvárttól, az edzővel is összebalhézott és mentális nehézségekkel is küzdött. Ott indokolt volt a kölcsön és milyen érdekes, hogy egyből összeszedte magát a srác.
Közben Maatsen döntős a BVB-val piszok stabil védőmukát lerakva, de nekünk nem kellett
Ajánlom, hogy tövig nyaljanak be neki a tulajok nyáron és édesgessék valahogy vissza, kurvára kéne egy stabil ember oda, mert Chilwellből ugyanúgy nem lesz már soha focista, mint Jamesből.
Pityee írta: ↑2024. május 3., péntek 15:10“Cucurella tegnap 9-ből 9 párharcot nyert meg a földön.
2019 óta nem fordult ez elő Chelsea játékossal.”
Őrült Már a city elleni FA kupa meccs óta az egyik legjobbunk. Ráadasul az egyik olyan ember aki szívvel játszik. Engem meggyőzött, tuti nem adnám el.
Átjáróház az oldala, rendre eltolódik és a helyéről kapjuk a gólokat és az csinál belőle bolondot, aki akar. Becsukom a szemem és előttem van a kétségbeesett kaszáló rúgás amit a mellette elszaladó játékos ellen intéz, de általában a szabálytalankodáshoz is lassú.
Tegnap játszotta a legjobb Chelsea-s meccsét, valóban jó volt, kevés hibával. Bármikor elengedném, gyűlölöm ha jobb lábas játszik bal védőt, de szívesebben nézném ott Gusto-t jövőre, mint a spanyolt.
kecske01 írta: ↑2024. május 1., szerda 7:51
Levi Colwill, Reece James, Christopher Nkunku, and Raheem Sterling all in full training ahead of Sp*rs this week!
Tippek, hogy melyik serul le 2 heten belul?
Sanszos , hogy mindegyik aztán jönnek instán az : erősebben térek vissza stb posztok
kecske01 írta: ↑2024. május 1., szerda 7:51
Levi Colwill, Reece James, Christopher Nkunku, and Raheem Sterling all in full training ahead of Sp*rs this week!
Tippek, hogy melyik serul le 2 heten belul?
Nagy ötlet lesz bedobni a patkány módon játszó Sp*rs ellen. Tuti lerúgnák valamelyiket
Ha már ennyit hiányoztak, mostmár mindegy, nem kell erőltetni. Pihenjenek egész nyáron, aztán hátha a következő szezonban le tudnak nyomni 15-20 meccset....
kecske01 írta: ↑2024. május 1., szerda 7:51
Levi Colwill, Reece James, Christopher Nkunku, and Raheem Sterling all in full training ahead of Sp*rs this week!
Tippek, hogy melyik serul le 2 heten belul?
Nagy ötlet lesz bedobni a patkány módon játszó Sp*rs ellen. Tuti lerúgnák valamelyiket
kecske01 írta: ↑2024. május 1., szerda 7:51
Levi Colwill, Reece James, Christopher Nkunku, and Raheem Sterling all in full training ahead of Sp*rs this week!
Nkunku sztem 20 perc után újra offos lesz olyan fél évre
kecske01 írta: ↑2024. május 1., szerda 7:51
Levi Colwill, Reece James, Christopher Nkunku, and Raheem Sterling all in full training ahead of Sp*rs this week!
Tippek, hogy melyik serul le 2 heten belul?
Nkunku valószínűleg már edzésen lesérül, James egy 90 perces meccs után, Colwillt még nem ismerjük annyira!
kecske01 írta: ↑2024. május 1., szerda 7:51
Levi Colwill, Reece James, Christopher Nkunku, and Raheem Sterling all in full training ahead of Sp*rs this week!
Azpitól még érthető volt az érzelmes búcsú, mert itt vált azzá aki, de Silva a karrierje csúcsán túl érkezett, mégis, mintha 10 éve itt lenne. Valóban mindig mindent beleadott, csak a legjobbakat kívánom neki!
kecske01 írta: ↑2024. április 26., péntek 16:30
Pochnak amúgy elvileg rohadt elavultak a futó edzései és valószínű köze van a sok sérülésekhez. Mondjuk ha így van nem tudom miért ragaszkodnak a játékosok hozzá.
Melyik Poch? Mauricio, Sebastiano?
Ennek nem tudom mi a forrása, de "ha így van" az elég gáz lenne.
Valószínűleg nem, ugyanis a "futóedzéseket" a legkevésbé se a manager koordinálja, tervezi, irányítja. Legalábbis elég nagy szakmai és humánerőforrásbeli probléma lenne ha így lenne. Mondjuk itt már meg se lepődnék...
Esetek többségében ezen szakaszokban általában jelen sincsenek a managerek. Pochettino fiára hamarabb el tudnám képzelni aki assistál az erőnléti stábban.
Már a Sp*rs és Psg-nél is panaszkodtak emiatt a játékosok. Igen itt nyilván a stáb felelős ezért, de attól még az ő emberei.