almos írta: ↑2023. szeptember 25., hétfő 10:39
Nem tudom felfogni, hogy az edzőnk miért padoztatja a világ egyik legjobb balhátvédjét?! Chilwell védekezésben és támadásban is elit a posztján, erre Colwillt kell ott néznünk, aki pedig középhátvédként tudná kihasználni az erősségeit. Vicc az egész!
Arról viszont nem Pochettino tehet, hogy a játékosok egyszerűen képtelen berúgni a helyzeteiket. Valami nagyon nincs rendben fejben (mondjuk ebben már szerepe van az edzőnek is) és a jó döntéshozatalokra képtelenek.
Pár szó a tegnapi meccsen nyújtott teljesítményekről, szubjektív véleményem:
Sanchez: kb. a legjobbunk volt,
Gusto: jó volt, piros lapja inkább szerencsétlenség volt, mint szándékos,
Disasi: középszer, egy jó CB mellett sztem nagyon jól tudna játszani,
Silva: nagyon szeretem, de tegnap nem játszott jól, szerintem egyszerűen már túl lassú ehhez a szinthez,
Colwill: védekezésben rendben van, de támadásban nem tud sokat hozzátenni,
Gallagher: nekem nagyon tetszik, küzd, hajt, robotol, és most már a hibák is egyre kevesebbek,
Enzo: gyenge már meccsek óta, mintha nem találná a helyét a pályán, ezt láttam rajta tegnap is,
Caicedo: középes,
Mudryk: az első 10 percben megint hajtott, utána kb. semmit nem láttam tőle,
Sterling: legjobb játékosunk, viszont ez már talán nem dicséret, inkább vakok között a félszemű... esete, fejben jobban ott kell lennie,
Jackson: néhány jó megmozdulása mellé általában kétszer vagy háromszor annyi kimondottan rossz párosul.
Ennél több kell a játékosoktól, az edzőtől és a CSAPATtól is!