Pityee írta: ↑Ma, 9:24
De ha belegondolok, hogy tegnap is hazai pályán majdnem sikerült elbukni a 3 pontot a Bournemouth ellen 2-0ról… Az biztos, hogy lenne nála jobb szakember, aki győztes mentalitással is rendelkezik. De talán a szezon végéért megérdemli a kövi szezont a citromkirály.
Egyetértek abban, hogy vannak nála jobb edzők, és vszeg vele nem jutunk fel majd a csúcsra, de ezt a majdnemozást nem szeretem. Volt egy rakás meccs, amit meg majdnem megnyertünk, vagy majdnem döntetlenre hoztunk.
A krva szar Everton, amit 6-0ra kiütöttünk, a kövi négy meccséből hármat megnyert, egyet döntetlenezett, aztán a legvégén majdnem döntetlent hozott az Arsenal ellen is.
kecske01 írta: ↑Ma, 7:59
Elvileg a héten eldőlhet Poch sorsa. Érdekes helyzet ez, mert ha most kirúgják akkor megint rajtunk fog nevetni mindenki, hogy mekkora balfaszok vagyunk és lehet igazuk is lenne.
Az alapozó számok alapján 4. legjobb csapat voltunk a ligában. Én hagynék neki még1 félévet a következő szezonban.
Nem fogják őt kirúgni nyugi. Nyilatkozta is pokettino, hogy pénteken meghivta őt egy kellemes vacsira boehly Bár biztos vagyok benne, hogy szezon elején nem az EKL indulás volt kitűzve mint cél. Viszont ha Potterhez hasonlítjuk akkor tényleg fejlődött a csapat. De ha belegondolok, hogy tegnap is hazai pályán majdnem sikerült elbukni a 3 pontot a Bournemouth ellen 2-0ról… Az biztos, hogy lenne nála jobb szakember, aki győztes mentalitással is rendelkezik. De talán a szezon végéért megérdemli a kövi szezont a citromkirály.
Potterhez kár hasonlítani, mert az a negyven valami pont, amiből kitudja mennyit szerzett TT nem egy nagy eresztés. A mostani performanszot kontextusba helyezve viszont a JM menesztős szezon óta(a Potterest leszámítva) nem szereztünk ilyen kevés pontot. Úgyhogy nyilván van a tavaly óta fejlődés, mert a béka valaga alatt voltunk, viszont az utóbbi 10 évet nézve még mindig alulról koccoltuk az átlagot.
Pityee írta: ↑Ma, 9:24
Nem fogják őt kirúgni nyugi. Nyilatkozta is pokettino, hogy pénteken meghivta őt egy kellemes vacsira boehly Bár biztos vagyok benne, hogy szezon elején nem az EKL indulás volt kitűzve mint cél. Viszont ha Potterhez hasonlítjuk akkor tényleg fejlődött a csapat. De ha belegondolok, hogy tegnap is hazai pályán majdnem sikerült elbukni a 3 pontot a Bournemouth ellen 2-0ról… Az biztos, hogy lenne nála jobb szakember, aki győztes mentalitással is rendelkezik. De talán a szezon végéért megérdemli a kövi szezont a citromkirály.
.....és olyan játékosokat, akiket tényleg ő szeretne.
Ez alapján sok beleszólása nem lesz:
Mauricio Pochettino on his input in transfers:
"That is the club's decision. We will be there if they need help."
kecske01 írta: ↑Ma, 7:59
Elvileg a héten eldőlhet Poch sorsa. Érdekes helyzet ez, mert ha most kirúgják akkor megint rajtunk fog nevetni mindenki, hogy mekkora balfaszok vagyunk és lehet igazuk is lenne.
Az alapozó számok alapján 4. legjobb csapat voltunk a ligában. Én hagynék neki még1 félévet a következő szezonban.
Nem fogják őt kirúgni nyugi. Nyilatkozta is pokettino, hogy pénteken meghivta őt egy kellemes vacsira boehly Bár biztos vagyok benne, hogy szezon elején nem az EKL indulás volt kitűzve mint cél. Viszont ha Potterhez hasonlítjuk akkor tényleg fejlődött a csapat. De ha belegondolok, hogy tegnap is hazai pályán majdnem sikerült elbukni a 3 pontot a Bournemouth ellen 2-0ról… Az biztos, hogy lenne nála jobb szakember, aki győztes mentalitással is rendelkezik. De talán a szezon végéért megérdemli a kövi szezont a citromkirály.
Olvastam én is a vacsorát, de nem Boehly dönt erről egyedül. Elvileg Eghbali már kibaszta volna és ő alapból nem volt oda az Argentín kinevezéséért.
Nem volt ez a szezon sokkal gyalázatosabb mint az előző. A vége jól sikerült, és ugye "minden jó, ha jó a vége", ezért a szurkoló lelke is az érzelmek után menve bizakodik, de a teljes képet nézve ez egy hasonlóan gyalázatos szezon volt mind vezetőségi mind a szakmai stáb szintjén.
Kiürült az edzőpiac, nincs megfelelő upgrade Poch helyett, így meg kell adni az esélyt az argentínnak, de ez attól még nem volt egy "good job".
A szartengert estig lehetne sorolni, így inkább kiemelném a pozitívumokat:
- Gusto és Palmer kiemelten jó igazolás lett, náluk a határ a csillagos.
- Disasi, Chalobah, Caicedo, Gallagher, Maudeke, Nkunku és Jackson a szezon kisebb-nagyobb részében bizonyították, hogy hasznára tudnak lenni ennek a csapatnak több-kevesebb játékperccel, mindenesetre a keret stabil magját kell alkotniuk.
- Petrovic, Cucurella és Mudryk inkább már a "jobb lenne nélkülük" kategóriába esnek, de mindegyiküknek volt egy-egy kiemelkedő szakasza a szezonban. Ettől még én nem örülnék neki, ha Petro lenne a kezdőkapus (na főleg nem Sanchez), Cucurella tartósan kezdő lenne, de úgysem fogjuk őket eladni.
Akit nem említettem, azok vagy marginális emberek, vagy különböző okokból nálam a kuka kategória (kivéve Enzot, de a hiányában mutatott játék kérdéseket vet fel).
A nyáron nálam a prioritás egy kapus és legalább egy belső védő lenne. Emellett még jó lenne egy csatár Jackson mellé, és egy szélső Sterling helyett, amúgy megvagyunk.
kecske01 írta: ↑Ma, 7:59
Elvileg a héten eldőlhet Poch sorsa. Érdekes helyzet ez, mert ha most kirúgják akkor megint rajtunk fog nevetni mindenki, hogy mekkora balfaszok vagyunk és lehet igazuk is lenne.
Az alapozó számok alapján 4. legjobb csapat voltunk a ligában. Én hagynék neki még1 félévet a következő szezonban.
Nem fogják őt kirúgni nyugi. Nyilatkozta is pokettino, hogy pénteken meghivta őt egy kellemes vacsira boehly Bár biztos vagyok benne, hogy szezon elején nem az EKL indulás volt kitűzve mint cél. Viszont ha Potterhez hasonlítjuk akkor tényleg fejlődött a csapat. De ha belegondolok, hogy tegnap is hazai pályán majdnem sikerült elbukni a 3 pontot a Bournemouth ellen 2-0ról… Az biztos, hogy lenne nála jobb szakember, aki győztes mentalitással is rendelkezik. De talán a szezon végéért megérdemli a kövi szezont a citromkirály.
.....és olyan játékosokat, akiket tényleg ő szeretne.
kecske01 írta: ↑Ma, 7:59
Elvileg a héten eldőlhet Poch sorsa. Érdekes helyzet ez, mert ha most kirúgják akkor megint rajtunk fog nevetni mindenki, hogy mekkora balfaszok vagyunk és lehet igazuk is lenne.
Az alapozó számok alapján 4. legjobb csapat voltunk a ligában. Én hagynék neki még1 félévet a következő szezonban.
Nem fogják őt kirúgni nyugi. Nyilatkozta is pokettino, hogy pénteken meghivta őt egy kellemes vacsira boehly Bár biztos vagyok benne, hogy szezon elején nem az EKL indulás volt kitűzve mint cél. Viszont ha Potterhez hasonlítjuk akkor tényleg fejlődött a csapat. De ha belegondolok, hogy tegnap is hazai pályán majdnem sikerült elbukni a 3 pontot a Bournemouth ellen 2-0ról… Az biztos, hogy lenne nála jobb szakember, aki győztes mentalitással is rendelkezik. De talán a szezon végéért megérdemli a kövi szezont a citromkirály.
Elvileg a héten eldőlhet Poch sorsa. Érdekes helyzet ez, mert ha most kirúgják akkor megint rajtunk fog nevetni mindenki, hogy mekkora balfaszok vagyunk és lehet igazuk is lenne.
Az alapozó számok alapján 4. legjobb csapat voltunk a ligában. Én hagynék neki még1 félévet a következő szezonban.
AwayRoller írta: ↑2024. május 17., péntek 19:59
Allegri is elérhető
Annyira felesleges ez a siránkozás, az utolsó 15 bajnoki alapján a harmadik legjobb csapat vagyunk, ugyanannyi rúgott góllal, mint a City. Nem fogják kirúgni, nincs realitása.
Elhiszem, hogy egyeseknek nehéz ezt bevenni, de attól még ez van. Nekem sem a kedvencem, de van előrelépés, és ez nem csak Palmer érdeme.
Mi volt ebben a siránkozás? Beírtam egy tényt, hogy az edzőpiacra kikerült +1 sikeres alak.
Aki olvassa a kommentjeid, mind tudja, mi volt a ténynek az üzenete. Mivel még soha egy pozitív jelzővel nem illetted az edző ténykedését és még olyankor is a menesztését kívánod, mikor kis túlzással szárnyal a csapat. Ez nálam az okafogyott siránkozás kategória, de persze nem vagyunk egyformák.
AwayRoller írta: ↑2024. május 17., péntek 19:59
Allegri is elérhető
Annyira felesleges ez a siránkozás, az utolsó 15 bajnoki alapján a harmadik legjobb csapat vagyunk, ugyanannyi rúgott góllal, mint a City. Nem fogják kirúgni, nincs realitása.
Elhiszem, hogy egyeseknek nehéz ezt bevenni, de attól még ez van. Nekem sem a kedvencem, de van előrelépés, és ez nem csak Palmer érdeme.
Mi volt ebben a siránkozás? Beírtam egy tényt, hogy az edzőpiacra kikerült +1 sikeres alak.
Bubi írta: ↑2024. május 17., péntek 22:42
Ha vasárnapra nem tudja feltüzelni őket, ha nem nyerjük meg legalább egy izzadtságszagú 1-0 ra akkor inkább menjen, mert ha egy ilyen meccsre nem tudja őket összekapni egy Bournemouth ellen akkor miért lennénk vele jobbak jövőre?
Ha viszont megvan a 6. hely akkor inkább maradjon mert a fejlődés egyértelmű.
+1, pedig én aztán nem kedvelem, de baszki végre egy edző akinèl látszik valamiféle előrelèpès talán, ennél nagyobb türelmet érdemel az elmúlt pár hét alapján. Szeretnèm már Midettino, Shitettino után Acettino nevét ráaggatni Mostanában elèg ász amit lerak, megèrdemelnè. Kétségtelen nyögvenyelős volt, de micsoda fordítás volt ez a legutóbbi meccs pl.
Ha vasárnapra nem tudja feltüzelni őket, ha nem nyerjük meg legalább egy izzadtságszagú 1-0 ra akkor inkább menjen, mert ha egy ilyen meccsre nem tudja őket összekapni egy Bournemouth ellen akkor miért lennénk vele jobbak jövőre?
Ha viszont megvan a 6. hely akkor inkább maradjon mert a fejlődés egyértelmű.
AwayRoller írta: ↑2024. május 17., péntek 19:59
Allegri is elérhető
Annyira felesleges ez a siránkozás, az utolsó 15 bajnoki alapján a harmadik legjobb csapat vagyunk, ugyanannyi rúgott góllal, mint a City. Nem fogják kirúgni, nincs realitása.
Elhiszem, hogy egyeseknek nehéz ezt bevenni, de attól még ez van. Nekem sem a kedvencem, de van előrelépés, és ez nem csak Palmer érdeme.
Allegritől a jó isten mentsen meg szemrákot kapnánk attól a focitól.
Jelenleg én is Poch mellett vagyok. Ezt szépen visszahozta el kell ismerni neki. Főleg ennyi sérülttel.
AwayRoller írta: ↑2024. május 17., péntek 19:59
Allegri is elérhető
Annyira felesleges ez a siránkozás, az utolsó 15 bajnoki alapján a harmadik legjobb csapat vagyunk, ugyanannyi rúgott góllal, mint a City. Nem fogják kirúgni, nincs realitása.
Elhiszem, hogy egyeseknek nehéz ezt bevenni, de attól még ez van. Nekem sem a kedvencem, de van előrelépés, és ez nem csak Palmer érdeme.
kecske01 írta: ↑2024. május 15., szerda 15:30
Boehly : “You have to have the resolve to not hear all the noise around you and remain committed to the plan. And since Boxing Day, we are the fourth best team in the Premier League. When you look at what is going on it now, it feels better and better!” (@JacobsBen)
Ja, írtam már korábban is, hogy egyre kevésbé reális, hogy elküldjék ezt a bohócot.