Ha jól látom a gól+asziszt nála sem ment sokszor 10 pont fölé, a szezonok felében 10 alatt maradt. Ha van játékos, aki túlértékelt, akkor Pogba az az, neki valóban inkább csak marketing értéke volt mindig is.kikó írta: ↑2024. január 18., csütörtök 10:45Azért Pogba kicsit jobb játékos volt mint GallagherDízel írta: ↑2024. január 18., csütörtök 9:41Egyebkent ilyen megvilagitasban igen, brojaert el lehet kerni 45-50et. Akar milyen abszurdnak is tunik, az egesz piac abszurd.Crap írta: ↑2024. január 18., csütörtök 9:21
Szrtm reális mind a kettő.
Ha egy Ferguson kerül a 6 góljával 100 millióba illetve Gyökeres Viktor is 100 millába, akkor Broja is simán van 50 millió. Egy középcsapatba ő nagyon jó játékos tud lenni, akire lehet ívelgetni a labdákat, ezt a válogatottban illetve a Southamptonba is megmutatta már. Viszont, hogy egy nagycsapat rendszerébe be lehessen építeni, annak egyenlőre kevésnek tűnik. Csatárok nagyon túl vannak árazva mindenhol jelenleg.
Gallagher pedig akármennyire is fontos nekünk, nincs olyan kiemelkedő képessége ami miatt 50 milliónál többet érne.
Viszont Conort nem engednem el, 50ert plane, 70-80at ugyse adnanak erte, nincs akkora marketing erteke mint anno pl pogbanak volt. Nem nyomkodja eleg gyakran az instat.
Átigazolási pletykák
- Izland
- Hozzászólások: 485
- Csatlakozott: 2023. január 6., péntek 0:04
- Kedvenc játékos: Reece James
- Kedvenc exjátékos: Frank James Lampard
Re: Átigazolási pletykák
- kikó
- Tippverseny győztese 2013/14
- Hozzászólások: 446
- Csatlakozott: 2009. november 9., hétfő 16:12
- Kedvenc játékos: lampard
- Kedvenc exjátékos: zola
- Tartózkodási hely: Békéssámson
Re: Átigazolási pletykák
Azért Pogba kicsit jobb játékos volt mint GallagherDízel írta: ↑2024. január 18., csütörtök 9:41Egyebkent ilyen megvilagitasban igen, brojaert el lehet kerni 45-50et. Akar milyen abszurdnak is tunik, az egesz piac abszurd.Crap írta: ↑2024. január 18., csütörtök 9:21Szrtm reális mind a kettő.BlueBlood1993 írta: ↑2024. január 18., csütörtök 1:32
Broja 50
Gallagher 50 (ilyen pletykák voltak)
Ezek mit szívtak
Reálisan Broja 20, Gallagher 80 minimum.
Ha egy Ferguson kerül a 6 góljával 100 millióba illetve Gyökeres Viktor is 100 millába, akkor Broja is simán van 50 millió. Egy középcsapatba ő nagyon jó játékos tud lenni, akire lehet ívelgetni a labdákat, ezt a válogatottban illetve a Southamptonba is megmutatta már. Viszont, hogy egy nagycsapat rendszerébe be lehessen építeni, annak egyenlőre kevésnek tűnik. Csatárok nagyon túl vannak árazva mindenhol jelenleg.
Gallagher pedig akármennyire is fontos nekünk, nincs olyan kiemelkedő képessége ami miatt 50 milliónál többet érne.
Viszont Conort nem engednem el, 50ert plane, 70-80at ugyse adnanak erte, nincs akkora marketing erteke mint anno pl pogbanak volt. Nem nyomkodja eleg gyakran az instat.
- Dízel
- Hozzászólások: 3468
- Csatlakozott: 2008. április 25., péntek 12:38
- Kedvenc játékos: Joe cole
- Kedvenc exjátékos: Robben
Re: Átigazolási pletykák
Egyebkent ilyen megvilagitasban igen, brojaert el lehet kerni 45-50et. Akar milyen abszurdnak is tunik, az egesz piac abszurd.Crap írta: ↑2024. január 18., csütörtök 9:21Szrtm reális mind a kettő.BlueBlood1993 írta: ↑2024. január 18., csütörtök 1:32Broja 50
Gallagher 50 (ilyen pletykák voltak)
Ezek mit szívtak
Reálisan Broja 20, Gallagher 80 minimum.
Ha egy Ferguson kerül a 6 góljával 100 millióba illetve Gyökeres Viktor is 100 millába, akkor Broja is simán van 50 millió. Egy középcsapatba ő nagyon jó játékos tud lenni, akire lehet ívelgetni a labdákat, ezt a válogatottban illetve a Southamptonba is megmutatta már. Viszont, hogy egy nagycsapat rendszerébe be lehessen építeni, annak egyenlőre kevésnek tűnik. Csatárok nagyon túl vannak árazva mindenhol jelenleg.
Gallagher pedig akármennyire is fontos nekünk, nincs olyan kiemelkedő képessége ami miatt 50 milliónál többet érne.
Viszont Conort nem engednem el, 50ert plane, 70-80at ugyse adnanak erte, nincs akkora marketing erteke mint anno pl pogbanak volt. Nem nyomkodja eleg gyakran az instat.
Re: Átigazolási pletykák
Szrtm reális mind a kettő.BlueBlood1993 írta: ↑2024. január 18., csütörtök 1:32Broja 50emsanya írta: ↑2024. január 17., szerda 23:44Állitolag 50 millio font körüli összeget fogadnánk el Broja-ért (@Matt Law)Dízel írta: ↑2024. január 17., szerda 16:43
Kevés időt kapott, főleg egy komoly sérülés után, de nekünk nincs időnk várni arra vagy beválik par év mulva vagy nem. 20-25 misiért a mai árakat nézve reális és elfogadható érte.
És akkor ez azt is jelenti ha télen nem is, de nyáron jön egy csatár.
Ui: Nkunku visszatérésében nem remélek sok jót, porcelán lábú barátunk lehet 2 hétig huzza majd egészségesen. Szóval igen, kell egy csatár.
Gallagher 50 (ilyen pletykák voltak)
Ezek mit szívtak
Reálisan Broja 20, Gallagher 80 minimum.
Ha egy Ferguson kerül a 6 góljával 100 millióba illetve Gyökeres Viktor is 100 millába, akkor Broja is simán van 50 millió. Egy középcsapatba ő nagyon jó játékos tud lenni, akire lehet ívelgetni a labdákat, ezt a válogatottban illetve a Southamptonba is megmutatta már. Viszont, hogy egy nagycsapat rendszerébe be lehessen építeni, annak egyenlőre kevésnek tűnik. Csatárok nagyon túl vannak árazva mindenhol jelenleg.
Gallagher pedig akármennyire is fontos nekünk, nincs olyan kiemelkedő képessége ami miatt 50 milliónál többet érne.
- BlueBlood1993
- Hozzászólások: 3618
- Csatlakozott: 2008. december 23., kedd 10:55
- Kedvenc játékos: Enzo Fernández
- Kedvenc exjátékos: Frank Lampard
Re: Átigazolási pletykák
Broja 50emsanya írta: ↑2024. január 17., szerda 23:44Állitolag 50 millio font körüli összeget fogadnánk el Broja-ért (@Matt Law)Dízel írta: ↑2024. január 17., szerda 16:43Kevés időt kapott, főleg egy komoly sérülés után, de nekünk nincs időnk várni arra vagy beválik par év mulva vagy nem. 20-25 misiért a mai árakat nézve reális és elfogadható érte.Gaba írta: ↑2024. január 17., szerda 16:22 Chelsea willing to let Armando Broja leave on permanent if suitable offer received. Interest from multiple clubs including Fulham, West Ham & Wolves. Not contingent on #CFC signing replacement + Nkunku expected back soon @TheAthleticFC #FFC #WHUFC #WWFC
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
És akkor ez azt is jelenti ha télen nem is, de nyáron jön egy csatár.
Ui: Nkunku visszatérésében nem remélek sok jót, porcelán lábú barátunk lehet 2 hétig huzza majd egészségesen. Szóval igen, kell egy csatár.
Gallagher 50 (ilyen pletykák voltak)
Ezek mit szívtak
Reálisan Broja 20, Gallagher 80 minimum.
Re: Átigazolási pletykák
Akkor nem kell attól tartani hogy valaki elvisziemsanya írta: ↑2024. január 17., szerda 23:44Állitolag 50 millio font körüli összeget fogadnánk el Broja-ért (@Matt Law)Dízel írta: ↑2024. január 17., szerda 16:43
Kevés időt kapott, főleg egy komoly sérülés után, de nekünk nincs időnk várni arra vagy beválik par év mulva vagy nem. 20-25 misiért a mai árakat nézve reális és elfogadható érte.
És akkor ez azt is jelenti ha télen nem is, de nyáron jön egy csatár.
Ui: Nkunku visszatérésében nem remélek sok jót, porcelán lábú barátunk lehet 2 hétig huzza majd egészségesen. Szóval igen, kell egy csatár.
Re: Átigazolási pletykák
Állitolag 50 millio font körüli összeget fogadnánk el Broja-ért (@Matt Law)Dízel írta: ↑2024. január 17., szerda 16:43Kevés időt kapott, főleg egy komoly sérülés után, de nekünk nincs időnk várni arra vagy beválik par év mulva vagy nem. 20-25 misiért a mai árakat nézve reális és elfogadható érte.Gaba írta: ↑2024. január 17., szerda 16:22 Chelsea willing to let Armando Broja leave on permanent if suitable offer received. Interest from multiple clubs including Fulham, West Ham & Wolves. Not contingent on #CFC signing replacement + Nkunku expected back soon @TheAthleticFC #FFC #WHUFC #WWFC
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
És akkor ez azt is jelenti ha télen nem is, de nyáron jön egy csatár.
Ui: Nkunku visszatérésében nem remélek sok jót, porcelán lábú barátunk lehet 2 hétig huzza majd egészségesen. Szóval igen, kell egy csatár.
-
- Hozzászólások: 3855
- Csatlakozott: 2009. február 6., péntek 14:02
- Kedvenc játékos: Petr Cech
Re: Átigazolási pletykák
meg van szabva, hány 21 (20?/19?) év felett játékost adhat egy csapat külföldre kölcsönbe.fst200 írta: ↑2024. január 17., szerda 16:38Egyébként Strasbourgba küldeni rendszeres játékra őt vagy Fofanat nem lenne érteleme? Mármint okes hogy rosszabb csapat, de sok játékosunk aki kölcsönbe megy nem játszik, míg Strasbourgba szinte senki se mentGaba írta: ↑2024. január 17., szerda 16:22 Chelsea willing to let Armando Broja leave on permanent if suitable offer received. Interest from multiple clubs including Fulham, West Ham & Wolves. Not contingent on #CFC signing replacement + Nkunku expected back soon @TheAthleticFC #FFC #WHUFC #WWFC
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
- Dízel
- Hozzászólások: 3468
- Csatlakozott: 2008. április 25., péntek 12:38
- Kedvenc játékos: Joe cole
- Kedvenc exjátékos: Robben
Re: Átigazolási pletykák
Kevés időt kapott, főleg egy komoly sérülés után, de nekünk nincs időnk várni arra vagy beválik par év mulva vagy nem. 20-25 misiért a mai árakat nézve reális és elfogadható érte.Gaba írta: ↑2024. január 17., szerda 16:22 Chelsea willing to let Armando Broja leave on permanent if suitable offer received. Interest from multiple clubs including Fulham, West Ham & Wolves. Not contingent on #CFC signing replacement + Nkunku expected back soon @TheAthleticFC #FFC #WHUFC #WWFC
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
És akkor ez azt is jelenti ha télen nem is, de nyáron jön egy csatár.
Ui: Nkunku visszatérésében nem remélek sok jót, porcelán lábú barátunk lehet 2 hétig huzza majd egészségesen. Szóval igen, kell egy csatár.
-
- Hozzászólások: 908
- Csatlakozott: 2015. augusztus 29., szombat 18:32
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Lampard
Re: Átigazolási pletykák
Egyébként Strasbourgba küldeni rendszeres játékra őt vagy Fofanat nem lenne érteleme? Mármint okes hogy rosszabb csapat, de sok játékosunk aki kölcsönbe megy nem játszik, míg Strasbourgba szinte senki se mentGaba írta: ↑2024. január 17., szerda 16:22 Chelsea willing to let Armando Broja leave on permanent if suitable offer received. Interest from multiple clubs including Fulham, West Ham & Wolves. Not contingent on #CFC signing replacement + Nkunku expected back soon @TheAthleticFC #FFC #WHUFC #WWFC
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
- Gaba
- Hozzászólások: 1444
- Csatlakozott: 2016. október 5., szerda 11:44
- Kedvenc játékos: Hazard
- Kedvenc exjátékos: Drogba
Re: Átigazolási pletykák
Chelsea willing to let Armando Broja leave on permanent if suitable offer received. Interest from multiple clubs including Fulham, West Ham & Wolves. Not contingent on #CFC signing replacement + Nkunku expected back soon @TheAthleticFC #FFC #WHUFC #WWFC
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
-David Ornstein
Armando eladó!!!!!!
- James Lee
- Hozzászólások: 1575
- Csatlakozott: 2008. december 29., hétfő 19:18
- Kedvenc exjátékos: Lampard Drogba Kante RLC
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Átigazolási pletykák
Benzemáról én is olvastam, de nem vagyok benne biztos, hogy azt a bődületes fizetést ki lehetne gazdálkodni, amit az araboknál kap. Márpedig nem hülyék, máshogy nem engednék ide, csak kölcsönbe a fizu átvállalásával.
- Pityee
- Hozzászólások: 6802
- Csatlakozott: 2016. február 22., hétfő 11:24
- Kedvenc játékos: James-Silva-Kanté
- Kedvenc exjátékos: Drogba-Terry-Lampard
Re: Átigazolási pletykák
Amúgy jogos. Ha nem tudunk behúzni egy Osimhen vagy Benzema kaliberű támadót. Akkor felesleges idehozni egy újabb középszert, az amúgyis középszerű támadóink nyakára.Dante írta: ↑2024. január 17., szerda 14:32Ez a szezon nem lesz megmentve semmiképpen. A keret nagy része az elmúlt 12 hónapban került a csapathoz, látszik is, hogy még nem alakult ki egység a játékosok között. Tűzoltó igazolásnak nincs értelme, csak pénz pazarlás. Mennyiségre megvagyunk, játsszon Deivid Washington azon a pár percen amit a 40 milliós Durán kapna, ha érkezne.BlueBlood1993 írta: ↑2024. január 17., szerda 12:53 Amúgy tényleg nem akarunk senkit igazolni, ennyire jó a keret? Mèg komoly pletyka se nagyon vetődik fel, pedig kellene egy rutinos csatár kölcsönbe, egy balhátvéd se ártana mert Chilwellel nem lehet számolni, Colwill gyenge ott, hajas baba meg amúgy is gyenge.
Illetve CB posztra sem ártana érkező. Silva idős, Fofana kuka, Badiashille nem jó/éretlen, kölcsön kéne neki, Disasi elmegy de favágó közèpszer, Colwill meg mèg nem bizonyított közepén igazán.
CB-re sincs szükség, Silva, Disasi, Colwill egészségesek, Chalobah hamarosan játékra alkalmas, ahogy Badiashile is és Fofana, Gilchrist helyzetéről meg nem volt szó.
Ha távozik két-három ember közülük, akkor kellene igazolás, de megint csak pazarolna a klub és úgy látszik hogy a szurkolóknak ez megfelel.
2012.05.19
2021.05.29 - Champions of Europe
2021.05.29 - Champions of Europe
- Dante
- Hozzászólások: 6481
- Csatlakozott: 2009. február 21., szombat 18:30
- Kedvenc játékos: James Mount Chilwell
- Kedvenc exjátékos: Hazard
Re: Átigazolási pletykák
Ez a szezon nem lesz megmentve semmiképpen. A keret nagy része az elmúlt 12 hónapban került a csapathoz, látszik is, hogy még nem alakult ki egység a játékosok között. Tűzoltó igazolásnak nincs értelme, csak pénz pazarlás. Mennyiségre megvagyunk, játsszon Deivid Washington azon a pár percen amit a 40 milliós Durán kapna, ha érkezne.BlueBlood1993 írta: ↑2024. január 17., szerda 12:53 Amúgy tényleg nem akarunk senkit igazolni, ennyire jó a keret? Mèg komoly pletyka se nagyon vetődik fel, pedig kellene egy rutinos csatár kölcsönbe, egy balhátvéd se ártana mert Chilwellel nem lehet számolni, Colwill gyenge ott, hajas baba meg amúgy is gyenge.
Illetve CB posztra sem ártana érkező. Silva idős, Fofana kuka, Badiashille nem jó/éretlen, kölcsön kéne neki, Disasi elmegy de favágó közèpszer, Colwill meg mèg nem bizonyított közepén igazán.
CB-re sincs szükség, Silva, Disasi, Colwill egészségesek, Chalobah hamarosan játékra alkalmas, ahogy Badiashile is és Fofana, Gilchrist helyzetéről meg nem volt szó.
Ha távozik két-három ember közülük, akkor kellene igazolás, de megint csak pazarolna a klub és úgy látszik hogy a szurkolóknak ez megfelel.
- BlueBlood1993
- Hozzászólások: 3618
- Csatlakozott: 2008. december 23., kedd 10:55
- Kedvenc játékos: Enzo Fernández
- Kedvenc exjátékos: Frank Lampard
Re: Átigazolási pletykák
Amúgy tényleg nem akarunk senkit igazolni, ennyire jó a keret? Mèg komoly pletyka se nagyon vetődik fel, pedig kellene egy rutinos csatár kölcsönbe, egy balhátvéd se ártana mert Chilwellel nem lehet számolni, Colwill gyenge ott, hajas baba meg amúgy is gyenge.
Illetve CB posztra sem ártana érkező. Silva idős, Fofana kuka, Badiashille nem jó/éretlen, kölcsön kéne neki, Disasi elmegy de favágó közèpszer, Colwill meg mèg nem bizonyított közepén igazán.
Illetve CB posztra sem ártana érkező. Silva idős, Fofana kuka, Badiashille nem jó/éretlen, kölcsön kéne neki, Disasi elmegy de favágó közèpszer, Colwill meg mèg nem bizonyított közepén igazán.
Re: Átigazolási pletykák
Mar Fabrizio is lehozta, nem kerestuk meg Gyökerest, közünk nincs hozza, full kacsa volt.
- Bubi
- Hozzászólások: 9396
- Csatlakozott: 2005. december 21., szerda 15:28
- Kedvenc játékos: Mason Mount
- Kedvenc exjátékos: Robben
- Tartózkodási hely: Erd
Re: Átigazolási pletykák
Amúgy ez a gyerek jó lenne, gyilkos befejező, erőszakos, kemény, gyors, 25 éves és játszott angliában, nade ilyen 100 milliókért...
Majd megveszik Bóliék a Sportinggal együtt 150ért.
Majd megveszik Bóliék a Sportinggal együtt 150ért.
http://www.youtube.com/watch?v=4AurN8Fzw20" onclick="window.open(this.href);return false;
- kecske01
- Hozzászólások: 6981
- Csatlakozott: 2010. január 26., kedd 20:33
- Kedvenc játékos: Enzo
- Kedvenc exjátékos: Hazard
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Átigazolási pletykák
Ugarte tényleg done deal volt szinte majdnem. Ott ügye a psg hatalmas fizut ránk ígért a végén. De sok hitelt én sem adok ennek a lapnak. Klasszik bólés igazolás lenne. Ilyeneket 30-40 millióért szokás venni.Crap írta: ↑2024. január 16., kedd 10:04Ugyanaz a Record Portugal, aki 100%-ra lehozta hogy Ugarte hozzánk igazol, heteken keresztül, hogy aztán az összes sztoriját meg twitter bejegyzését törölje későbbkecske01 írta: ↑2024. január 16., kedd 8:01 BREAKING: Chelsea had submitted a bid with a fixed fee of €80m + €5m in performance-related bonuses for striker Viktor Gyökeres; but Sporting Lisbon have asked Chelsea to meet the €100m release clause. (via @Record_Portugal)
14 millióért vették nyáron
Season 2023/24
24 games
20 goals
10 assists
(Persze meghagyom nekik,hogy Enzo leigazolását, faszán betippelték, énis elhittem hogy tudnak valamit. Viszont azóta kb. minden játékossal szóba hoz minket ez a lap)
Matt Law is csak betippelte a csatáros sztorit (Firmino és Benzema)
A csávó az Abra éra alatt az egyik legjobb volt, de eszméletlen látványos lett hogy veszítette el minden kontaktját az új rezsim alatt. Azóta abszolút a trash kategória.
Amúgy meg... Igazoljunk egy csatárt, aztán jöjjön az a transzfer ban. Nagyon ránk férne már.
Chelsea has NOT made a bid for Viktor Gyökeres.
There is no interest at the moment.
#CFC
(@NizaarKinsella)
Re: Átigazolási pletykák
Ugyanaz a Record Portugal, aki 100%-ra lehozta hogy Ugarte hozzánk igazol, heteken keresztül, hogy aztán az összes sztoriját meg twitter bejegyzését törölje későbbkecske01 írta: ↑2024. január 16., kedd 8:01 BREAKING: Chelsea had submitted a bid with a fixed fee of €80m + €5m in performance-related bonuses for striker Viktor Gyökeres; but Sporting Lisbon have asked Chelsea to meet the €100m release clause. (via @Record_Portugal)
14 millióért vették nyáron
Season 2023/24
24 games
20 goals
10 assists
(Persze meghagyom nekik,hogy Enzo leigazolását, faszán betippelték, énis elhittem hogy tudnak valamit. Viszont azóta kb. minden játékossal szóba hoz minket ez a lap)
Matt Law is csak betippelte a csatáros sztorit (Firmino és Benzema)
A csávó az Abra éra alatt az egyik legjobb volt, de eszméletlen látványos lett hogy veszítette el minden kontaktját az új rezsim alatt. Azóta abszolút a trash kategória.
Amúgy meg... Igazoljunk egy csatárt, aztán jöjjön az a transzfer ban. Nagyon ránk férne már.
- Dízel
- Hozzászólások: 3468
- Csatlakozott: 2008. április 25., péntek 12:38
- Kedvenc játékos: Joe cole
- Kedvenc exjátékos: Robben
Re: Átigazolási pletykák
Amugy van felvetel a klubbnal az igazolasokert felelos posztra? Csak mert szeretnek jelentkezni.kecske01 írta: ↑2024. január 16., kedd 8:01 BREAKING: Chelsea had submitted a bid with a fixed fee of €80m + €5m in performance-related bonuses for striker Viktor Gyökeres; but Sporting Lisbon have asked Chelsea to meet the €100m release clause. (via @Record_Portugal)
14 millióért vették nyáron
Season 2023/24
24 games
20 goals
10 assists
Igy, hogy egy 20millios jatekosert lerakunk 80+misit, elhozzuk, es mindenki orul mekkora sikert ertunk el, hat nem tudom…
Ilyen konstrukciokkal nekem is menne a melo.