Nem is húztam le a teljesítményét Williannak, 7-est adtam neki, mert ma hasznos tagja volt a csapatnak, és a szokásos megoldásai mellett most extra motivációt láttam rajta. De akkor sem árt odafigyelni arra, hogy a 35 millió fontos játékosunk Ramires szintű játékintelligenciával játszik, holott sokkal többre hivatott, mégsem tesz ellene sem ő, sem Mourinho semmit. Nem mondom hogy tegyük az U21-be, de ezzel valamit kellene kezdeni, így másfél év után.AwayRoller írta:Eleinte nem tudtam, hogy melyik részét emeljem ki, végül ez lett, de megpróbálok az egész hszre reagálni.
Azt hiszem ez alapvető hozzáállásbeli különbség. Te így szemléled a dolgokat, én másképp. Cahill is csinált ma is hajmeresztő dolgokat, és Willian lövései is OMG kategóriásak, de nekik más a feladatuk és ugyanúgy kivették a részüket a győzelemben. Willian béna kapura lövésben, ez van, de annyit robotol mint egy állat, és ezáltal mások ki tudnak bontakozni akik jobban lőnek kapura, mint ő.
Ez olyasmi, mint a 4th liner a hokiban, nem feltétlenül gyenge játékos, hogy oda került, hanem az az erőssége, tele van energiával és leveszi a skillesebb játékosokról a rombolás/fárasztás terhét. Williant sem hiába nevezi Mou hétről hétre a kezdőbe és Oscar se véletlenül szorította ki nála Matát. Mindenkinek megvan a feladata, és ez hozza csapatként az eredményeket, mint például a mai 0-5.
Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban, ezt én is sokszor írtam le akár Ivanovic, akár Willian, akár Azpilicueta kapcsán, de az hogy Williannak robotolnia kell, attól még nem elvárás az hogy gondolkozzon is mellé, végülis ő is egy irányító alapból. Olyan dolgokat, mint a Newcastle elleni gyors szöglet, ahol hamar hozott jó döntést, olyat várnék el tőle, hiszen megmutatta már itt is, Donyeckben és Oroszországban is, hogy ő tud ilyet, de állandósítani ezt nem tudja.
Ezt a 4th liner hasonlatot meg inkább használnám Hazardra, aki a cseleivel és megindulásaival lefoglalja akár 3 ember figyelmét is, emiatt bele is szürkülhet a játékba, így jöhet a képbe egy Oscar vagy Willian, erre láthattunk ma iskolapéldát, a belga beleszürkült a meccsbe, előbbi brazil élt vele, utóbbi (megint) besült.
Tudod jól, hogy én azok közé tartozom, akik nem foglalkoznak más eredményekkel, csak a sajátunkkal, ha azokat hozzuk akár 1 pontos előnynél is a bajnokságban, akkor nem fognak minket megelőzni, így az utolsó része a kommentednek rám nézve nem releváns.AwayRoller írta:Én inkább azt láttam, hogy Filipe mennyire hasznos volt, és jó volt látni, hogy újra él a baloldalunk is. Fabre újra karmester volt az utóbbi pár meccs szürkesége után. Iva is zseniálisan vette ki a részét ismét a támadásokból, hihetetlen mennyit rohan az az ember!
Ma gyönyörűen meccseltek és nem értem miért kéne ebből az érdemből elvenni, ilyenekkel, hogy nem volt VKP stb. Ez egy tökéletes odaszúrás volt a Citehnek (felteszem ha ők nyernek 0-5re a Swansea ellen és mi játszanánk holnap az Arsenal ellen, már menne a világvége hangulat itt a fórumon).
Ma jól játszottunk, kihasználtuk azt a ziccert, hogy az ellenfélnek nem volt középpályája, volt már erre példa amikor 6-0-lal kívántunk boldogat Wengernek. A győzelem és a magabiztos játék ezáltal adott volt, hiba lett volna ha nem győzünk ekkora ajándékkal amit kaptunk, az 5-0 az tényleg meglepő volt, ami kalapemelést érdemel, főleg hogy nem olyan rég még mi kaptunk ennyit. De egy 5-0-ás meccsen "túl könnyű" pozitívumokat kiemelni, és ilyenkor az ember az örömében hajlamos megfeledkezni arról, hogy a hibák még mindig jelen vannak, még egy magabiztos meccsen is amikor szinte minden összejön. Nem azt mondom, hogy mindenki essen letargiába, én is örülök a mai győzelemnek minden szempontból, csak nem árt megemlíteni hogy még mindig nem kerek a történet.
(megjegyzem, amikor totál homályul játszunk, akkor is ki szoktam emelni, hogy voltak pozitívumok a meccsben a részünkről amiből tanulhatunk, most ugyan ez a helyzet csak mások a körülmények, és inkább egy 5-0 után kelljen a hibákat kijavítani mint egy 5-3-as zakó után.)