Nem túl gyakori, hogy az edzők a végkielégítéseiket felajánlanák alapítványnak vagy bármilyen nemes cél érdekében. Mourinho is jóérzéssel felvette a pénzét, miután kieső helyre kormányozta a csapatot, nem igaz?Hawaii írta:Az szerencsére nem volt botrány, amit Conte Luizzal és Costaval leművelt, ugye? Gondolok itt elsősorban a rejtélyes 8 hónapos sérülésre, és az sms-ben való kirúgásra. A klub megérdemli ugyan, hogy fizetniük kellett, Conte viszont nem érdemelte meg ezt az összeget. Jó döntés akkor született volna, hogyha ezt a 9 milliót egy alapítványnak utalnák át...Dízel írta:Nagyon helyes, fizessenek csak. Botrány amit azzal az emberrek csinaltak. Remélem most már tanulnak belőle.AwayRoller írta:Megszületett a döntés, ki kell fizetnünk Conte 9 millás végkielégítését. Ezzel 92m fontra rúg az Abra érában stábtagok végkielégítésére költött pénz. Gondolom, ha Sarrit dobjuk, akkor oda is kell csurran-cseppenjen, szóval még idén meglesz a 100.
Sanszos, hogy hosszú évek múlva is neki köszönhetjük majd a legutóbbi bajnoki címünket, szerintem bőven megérdemli a végkielégítését. Costa-t elbaszta, tény, de nem tudjuk milyen lehetett vele dolgozni naponta (illetve sejtjük, mint a zártosztályon nagyjából). Az Atletico-nál se nagyon marasztalják, ahogy lehet hallani, akkor lehet nem az edző személyében kell a hibát keresni, ha Simeone sem bír vele. Egy szedett-vedett brigáddal megnyerte a PL-t, ha Sarrinál nagy dicsőség, hogy a bukdácsoló riválisok között vakok közt a félszeműek voltunk jóadag mákkal, akkor a bajnoki cím említésekor se kerüljön elő, hogy akkor még a City és a 'Pool nem ott tartott, ahol manapság. Sarri első nap megkapta a 60 milliós haverját, Conte meg folyamatosan kapta a második meg harmadik számú opciókat. Lerágott csont, ne is menjünk bele, ettől ezek még tények, ha tetszik, ha nem.